Translate

Édeslevelű málna (Rubus chingii), egy fagytűrő alternatíva a steviára

A most bemutatásra kerülő édeslevelű málna (Rubus chingii) egy igazi botanikai különlegesség. Nevét ugyanis arról kapta, hogy levelei hihetetlenül édes ízűek, így remek helyettesítője lehet a Stevianak, amiről már korábban írtam, és arról is tettem fel cikket, hogyan készítettem belőle a konyhában felhasználható édesítőszert. De mi fán is terem ez a különlegesség?

Az édes levelű málna őshazája Kelet-Ázsia - Délkelet-Kína, Japán, ezért hívják kínai málnának is. Európában nem túl elterjedt faj, talán mert gyümölcsei nem bírnak túl nagy jelentőséggel. Megjelenését tekintve cseppet sem hasonlít a málnára, ami azonnal látszik is rajta cannabisra hajazó levelei okán. Nekem személy szerint nagyon tetszik a megjelenése. Növekedési habitusát tekintve nem szégyenlős, hajtásai elérhetik akár az ujjnyi vastagságot és a három méteres hosszúságot is, így mindenképpen érdemes erős támrendszert építeni mellé. Mint minden málna fajra, az édes levelű málnára is jellemző a két éves ciklikusság. Ez azt jelenti, hogy első évben a vesszők erőteljesen növekednek, második évben oldalágakat fejlesztenek, virágoznak és néha termést is érlelnek, majd elpusztulnak. Ezért a metszése abból áll, hogy a két éves, letermett vesszőket a talajszinten kivágjuk.

De ha nem terem rendszeresen, amit pedig mégis terem, az jelentéktelen, akkor miért ültetné bárki is a kertjébe? Egyrészt mert nagyon dekoratív a megjelenése mind érdekes levelei, mind pedig hatalmas fehér virágai miatt, másrészt mert levelei rendkívül édes ízűek, majdnem egyenértékű a stevia növény leveleinek édességével. Csak míg a Stevia hazánkban nem télálló, így vagy egynyáriként kell minden évben újra ültetni, vagy dézsásként kell tartani (megjegyzem így is nehéz átteleltetni), addig az édeslevelű málna évelő és -25 Celsius fokos fagytűrésének köszönhetően teljesen télálló hazánkban is. A plusz pedig az, hogy a Stevia leveleinél jelenlévő kesernyés utóíztől mentesek az édeslevelű málna levelei.


Nekem ennyi elég is volt, hogy telepítsem ezt a növényt a kertünkbe. Amint lesznek bővebb tapasztalataim vele kapcsolatban, frissíteni fogom ezt a cikket mindenképp. Szaporítani egyelőre direktbe nem tervezem, de ha lesznek felesleges tősarjaim, azokat felkínálom majd megvásárlásra Az utolsó, üvegcséket ábrázoló képen egy Hawaiin gyártott (USA) étrendkiegészítő látható, amelynek a cikk alanyát képező édeslevelű málna az alapja (Rubus chingii). A képre kattintva a gyártó honlapjára vezet link.😊

Hol tudom beszerezni az édeslevelű málnát?

Néha fel-fel bukkan egy-egy kereskedőnél, de általánosan állandó kínálatában tudtommal egyetlennek sincs a kínálatában. Mint írtam, én nem tervezem a kereskedelmi célú szaporítását, de az esetlegesen felesleges gyökérsarjakat, amelyeket minden málnafajta sokat termel tavasszal meg tudom hirdetni eladásra. Ha szeretnél édeslevelű málna töveket beszerezni, akkor kukkants be Boldog Gyümi webáruházunkba. Nem kapható ez a növény webáruházunkban, de a termék adatlapját már létrehoztuk, hogy feliratkozhassatok (előjegyzés funkció) értesítésre, ha elérhető lenne. Ezen feliratkozások számától függ, hogy szaporításba fogom-e vonni a növényt.

Ha pedig éppen nincsen, akkor sincs ok aggodalomra. Érdemes feliratkozni ránk minden felületen: eladó növényeinket a Fügés ember kertje és növényei facebook oldalon, illetve itt, a weboldalon fogjuk meghirdetni, ezért célszerű lehet a facebook oldalt követni, itt pedig feliratkozni a hírlevélre, hogy biztosan ne maradj le róla, amikor a korlátozott számú növényeinket meghirdetjük. 👍

KÖSZÖNÖM A MEGOSZTÁST! 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kép

Ribizli metszése szakszerűen, hogy garantált legyen a bő termés

Sokunk nagy kedvence az alig másfél méteres bokrokon tündöklő fekete, fehér, rózsaszín vagy éppen piros bogyók, azaz a ribizlik. Ezek a csodás gyümölcstermők rengeteg egészséges gyümölccsel tudnak minket évről évre megajándékozna. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy minden évben szakszerűen megmetsszük őket. Metszés, és élettani folyamatok szempontjából azonban különbséget kell tenni a fekete ribizli (Ribes nigrum) és a piros ribizli (Ribes rubrum) között. A két faj ugyanis eltérő metszési módot igényel a bőséges termés biztosítása érdekében. Joggal merülhetne fel a kérdés, hogy mi a helyzet a fehér és a rózsaszín ribizli fajtákkal? Ezek tulajdonképpen színhiányos piros ribizlik, azaz a Ribes rubrum fajhoz tartoznak, így gondozás és metszés szempontjából is ekképp kell kezelni őket. fekete ribizlik metszése (Ribes nigrum) A fekete ribizli az egyéves vesszőkön hozza a legtöbb termést, majd ahogy öregszik a vessző, egyre kevesebb és apróbb termések fejlődnek rajta. Ezért a feke...
Kép

Kóla gyógynövény, a kóla illatú csodanövény

A természet néha igazán nagy meglepetéseket tud produkálni. Egy ilyen meglepetés volt számomra a kóla gyógynövény is, vagy másik nevén a „Cola herb” vagy „Cola plant”. Sokféle névvel illetik ezt az igen különleges gyógynövényt, amelynek latin neve Artemisia abrotanum var. maritima. Ennek a növénynek az érdekessége, hogy illóolajai révén kóla illatot áraszt magából. Igen, jól olvastad, kóla illatot. Meghozzá igen intenzíven. Nálunk a gyerekek imádják a kertben simogatni a növényt mert utána nem csak a levegő, de még a kis tenyerük is kóla illatú lesz egy ideig. Jó móka nagyon, főleg, hogyha a tipikus növényi zöldes keserű ízttől eltekintünk, akkor ízében is felfedezhetjük a kólát... 😊 A kóla gyógynövény bemutatása A kóla gyógynövény egy ürömcserje (a fehér üröm közeli rokona) , amelynek családjába számos másik gyógynövényként ismert faj is tartozik. Hazája Kis-Ázsia és Európa déli része. A középkortól termesztik Európában. Fás szárú, dúsan elágazó, sallangos levelű ürömfaj,...

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020- www.kreativkertesz.hu