Kreatív kertész

Az ezüstcseresznye, vagy pirostermésű ezüstfa (Elaeagnus umbellata) , amit angol nyelvterületeken neveznek őszi olajbogyónak (autumn olive) , vagy ezüstbogyónak (silverberry) is egy nagy lombhullató cserje ezüstös vagy aranybarna tüskés szárakkal. Keskenyen ovális, bőrszerű, hullámos szélű levelei hossza 5-10 cm, melyek fiatalon ezüstösek, majd később zöldre színeződnek. Az illatos, krémszínű vagy sárgás virágok kis fürtökben jelennek meg a levelek hónaljában időjárástól függően tavasz végén, vagy nyár elején. Ezt követi a tojás alakú ehető gyümölcsök bősége, amelyek kora ősszel pettyes pirosra érnek (bár léteznek sárga termésű fajták is, az alapszín a piros) . Nem az ezüstcseresznye az első ezüstfa féle (Elaeagnus) , amit a kertembe ültetek és bemutatok nektek. Márciusban írtam a  Somtermésű ezüstfáról (Elaeagnus multiflora) , azaz a Goumiról cikket, amiben azt a bogyós gyümölcstermőt mutattam be nektek. Az ezüstcseresznye ennek a rokona, és nagyon jól kiegészítik egymást a kert

A Levélpirosító ribiszke-levéltetű (Chryptomyzus ribis) a rovarok (Insecta) osztályába, ezen belül a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjének valódi levéltetűfélék (Aphididae) családjába tartozó faj. Mezőgazdasági kártevő, elsősorban a ribizlit támadja, nyári tápnövényei egyes ajakos virágú növények. A szárnyatlan nőstények teste 1,9 mm hosszú, színezete citromsárga, testét gombos végű serték borítják. A szárnyas nőstények hossza 2,1 mm; testük szintén sárga, feketén foltozott. Ennek a kártevőnek az elsődleges tápnövénye a fekete-, vörös- és fehér ribizli , valamint az egres, Josta és Rikő (ribizliköszméte) , melyekről május vége felé nyári tápnövényeikre vándorolnak át, az erdei- és mocsári tisztesfűre, a bársonyos- és foltos árvacsalánra, illetve egyéb ajakos virágúakra. A levélpirosító ribiszke-levéltetű életciklusai A levélpirosító ribiszke-levéltetű ősanyák március végén, már a rügyfakadás környékén megjelennek. A levelek fonákján szívogatnak, majd néhány lárva szülé

Egyre inkább közkedvelt hazánkban a kék mézbogyó (Lonicera caerulea) , amely eredtileg Eurázsia északi részén és Kanadában honos. Legelterjedtebb Szibériában és Japánban, ahol gyümölcseit gyűjtik és sokoldalúan felhasználják. Mivel idehaza leginkább csak mézbogyóként ismert, a továbbiakban elhagyom előle én is a kék jelzőt. Hosszú életű, akár 50 évig is élhet. Látványos termései miatt díszbokornak is ültethetjük, de gyümölcse igazi különlegesség, főleg mert nagyon korán, akár már áprilisban érik. Fagytűrése rendkívüli, akár a -45 fokos hideget is elviseli a növény, de még teljes virágzásban is kibírja a -8 fokot is anélkül, hogy terméskiesésre kellene számítani... A mézbogyó igényei A mézbogyó 1,2-1,5 méter magasra növő, széthajló ágrendszerű lombhullató bokor (1. kép). A hajtásokon keresztben átellenesen álló ovális levelei kékeszöld színűek, enyhén viaszosak. A fajták bokrának, levelének és gyümölcseinek mérete, alakja eltérést mutat. Kora tavasszal nyíló sárgásfehér virágai