Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2022

Translate

Kép

Magaságyás bútorlapból – ez az, amit sose csinálj!

A magaságyások népszerűsége töretlen, mert előnyei hatalmasak a hagyományos kiskerti ágyásokkal szemben. Az előre elkészített és kereskedelmi forgalomban kapható magaságyások árai azonban elég borsosak tudnak lenni, ezért a vállalkozó kedvű kertészek lelkesen állnak neki saját maguk elkészíteni magas ágyásaik elkészítésének azokból az anyagokból, amelyeket a ház körül találnak. Ez még önmagában nem is lenne baj, sőt, kimondottan dícsérendő mind a kreativitás, mind pedig az újrahasznosítás. Ugyanakkor nem minden nemes szándék vezet a megfelelő eredményre, ugyanis van egy anyag, amelyből nem nagyon ajánlott magaságyást, vagy bármit is építeni, ami kapcsolatba kerülhet a talajjal, vagy a növényekkel, amelyeket jóeséllyel majd elfogyasztunk. Ez az anyag pedig nem más, mint a  műgyantával kezelt farostlemez, forgácslap, furnér- vagy rétegelt lemez. Ezen anyagok igen tartósak tudnak lenni (amíg nem érintkeznek tartósan vízzel, de erről majd lentebb) , ami látszólag alkalmasnak teheti őket a

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 www.kreativkertesz.hu