Bejegyzések

kerti party címkéjű bejegyzések megjelenítése

Translate

Kép

Káposztát savanyítottunk, de nem csupán hagyományőrzésből

Bár ezt a posztot csak most írom meg, de maga az esemény még 2024 novemberének első harmadában esett meg farmosi házunk kertjében. Igazából az egész úgy indult, hogy van egy kisebb baráti társaság, akikkel úgy két éve összejárunk havi rendszerességgel társasjátszani . Ilyenkor persze nem csak játszunk, beszélgetünk is a világ és saját életünk dolgairól, és egy ilyen beszélgetés alkalmával vetettük fel feleségemmel, Dórival 😍, hogy nem-e lenne kedvük közösen káposztát savanyítani   (ehhez tudni kell, hogy mi saját felhasználásra évek óta készítünk minden ősszel-tél elején nagyjából 30 kg savanyú káposztát, amit általában tavaszig meg is eszünk, mert nagyon szeretjük) . De nem ám akárhogyan fogjuk a káposztasavanyítást elkövetni, mert nem ecetes káposztát készítünk, hanem valódi savanyított káposztát: hatalmas, négy késes káposztagyalun legyaluljuk, hordókba pakoljuk, „tapossuk”, fűszerezzük, majd hagyjuk a saját levében jól beerjedni. Annyira megtetszett nekik az ötlet (többen ...

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020- www.kreativkertesz.hu