Early Richard amerikai tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) – fajtabemutató
Az amerikai tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) a hangafélék (Ericaceae) családjába sorolt áfonya (Vaccinium) nemzetség egyik faja. Bogyótermését gyümölcsként, fűszerként és gyógynövényként is fogyasztják. Származását tekintve Észak-Amerika keleti részén, az atlantikus–észak-amerikai flóraterületen honos, Magyarországon az 1990-es évekig ismeretlen volt, tehát ez nálunk egy viszonylag új növény. Kb. 10–15 cm magas törpecserje. Sárgán foltos rubinpiros gyümölcse a vörös áfonyánál nagyobb, gyümölcshúsa világosabb, és a bogyók belseje általában üreges. A levelek elliptikusak, nagyjából 8-10 milliméter hosszúak, élük visszahajló, színük fényes zöld. A virágok a kúszó hajtások csúcsán erednek, a kocsányok 2-4 centiméter hosszúak, enyhén pelyhesek, hosszuk felénél általában két apró levélcsökevényt viselnek. A fehér színű párta négy cimpájú, a cimpák hátrahajlóak, 5-6 milliméter hosszúak. A virágzás általában április-május környékén történik, és a bogyók nagyjából október-november környékére érnek be. Általánosságban ennyit kell tudni az amerikai tőzegáfonyáról, amelynek természetesen, mint a többi növénynek is, több nemesített fajtája van.
Nem összekeverendő a hazánkban honos tőzegáfonyával
Bármilyen furcsa is lehet, hazánknak is van őshonos tőzegáfonyája (Vaccinium oxycoccos), amely szintén a hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó, Magyarországon védett, tőzegmohalápokon élő jégkorszaki reliktum növényfaj. Védettsége miatt termésének gyűjtése, termesztése Magyarországon engedélyhez kötött. A jelen cikkem alanyát képező rokona, az amerikai tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) azonban szabadon termeszthető.
Az Early Richard amerikai tőzegáfonya bemutatása
Az Early Richard amerikai tőzegáfonya – ahogy beszédes neve is utal rá – az egyik legkorábban érő fajta a piacon. Míg sok más típus csak az őszi fagyok környékén szüretelhető, ez a fajta az Egyesült Államokból származó szelekció eredménye, amelyet kifejezetten a rövid tenyészidejű területekre és a korai betakaríthatóság érdekében nemesítettek. Bár bogyói méretben valamivel kisebbek lehetnek, mint a gigantikus 'Pilgrim' fajtáé, a termésbiztonsága és gyors érése miatt rendkívül kedvelt. Bokra középerős növekedésű, sűrű, indái dekoratívan terülnek el.
Rendkívüli hidegtűrés jellemzi, a magyarországi teleket gond nélkül átvészeli. Gyümölcsei karakteres, savanykás ízvilágúak, színük mélyvörös, gyakran már a szüret idejére egységesen sötétre színeződnek. Kiválóan alkalmas friss fogyasztásra, de a feldolgozóipar is kedveli magas pektintartalma miatt. Az 'Early Richard' tőzegáfonya apró, harang alakú, rózsaszínes-fehér virágai május végén, június elején borítják be a növényt. A legfőbb különbség más fajtákhoz képest az érési időben mutatkozik meg: a bogyók már augusztus végén elkezdenek színesedni, és szeptember elejére-közepére elérik teljes érettségüket. Ez nagy előny, hiszen így a termés biztosan beérik az őszi fagyok előtt. További tőzegáfonya fajtákról itt olvashatsz.
Az Early Richard amerikai tőzegáfonya környezeti igényei
Az amerikai tőzegáfonya az erősen savas (pH 3,5-4,5) talajokat kedveli, ezért hazánk legnagyobb részén edényben, vagy megfelelően savanyú talajjal feltöltött ágyásban a legkönnyebb nevelni. A talaj legyen laza, humuszos, tőzeges, a felszínét pedig mulcsoljuk, hogy a lehető legtöbb vizet megtartsuk. Szereti a sok napfényt, ezért tehetjük akár közvetlenül a napra is, de ugyanakkor gondoskodni kell róla, hogy talaja mindig nedves legyen, de ne tocsogjon, mert a pangó vizet annyira nem szereti. Öntözéshez használjunk esővizet, vagy lágy vizet, mert a csapvíz lugosítja a talaját. Lassan növekvő, elterülő habitusú növény, amely kiváló talajtakarója lehet az ágyásoknak. Hosszú, akár másfél méteres hajtásokat is növeszthet, ha jól érzi magát. Nálunk a kertben függő cserepekben vannak, így szabadon tud növekedni a hajtása, és minden oldalról éri a nap. Tavasszal a túl hosszú hajtásokat visszavághatjuk a felére, így ösztönözhetjük a növekedésre. Ha ágyásba ültetjük, a minimális ültetési távolság 30 cm legyen, de az 50 cm sem sok.
A tőzegáfonya igen ellenálló a kártevőknek és betegségeknek, így vegyszermentes termesztésre is alkalmas. Teljesen télálló, ami azt jelenti hogy kaspóval együtt kint lehet hagyni télre, nem lesz semmi baja. Ugyanakkor mivel örökzöld – bár lombja télre vörösessé válik –, nem tesz jót neki teljesen megfagy a kaspóban a föld, mert akkor nem tud vizet felvenni, és elhullajtja leveleit. Ezért én védetteb helyre szoktam tenni télen is.
'Early Black' vagy 'Early Richard'?
A két fajta között a legnagyobb hasonlóság – és egyben közös előnyük a késői fajtákhoz képest – a koraiság: mindkettő biztonsággal beérik szeptemberben, még az őszi fagyok előtt, bogyóik pedig jellemzően mély sötétvörösre, szinte feketére színeződnek. A különbség köztük árnyalatnyi: míg az 'Early Black' a termesztés „nagy öregje”, amely híres a gombás betegségekkel szembeni ellenállóságáról és arról, hogy bogyói frissen is kiválóan tárolhatók, addig az 'Early Richard' hasonlóan megbízható, de gyakran valamivel erőteljesebb növekedési erélyt mutat, és bogyói azonos körülmények között kissé nagyobbra hízhatnak. Kerti tartásra mindkettő kiváló választás a biztos termés miatt.
Az Early Richard amerikai tőzegáfonya felhasználása
Az amerikai tőzegáfonya íze frissen fogyasztva kissé kesernyés, amiért nem mindenki szereti, de feldolgozva (aszalva, fagyasztva, főzve) a kesernyés íze szelídül valamelyest. Húsa roppanó, íze enyhén fanyar. Friss gyümölcsként torták, sütemények díszítésére használatos, továbbá illik a joghurtokhoz, desszertekhez, és turmix italokhoz is – az Amerikai Egyesült Államokban hálaadás napján az ünnepi étrend jóformán kötelező része.
Az 'Early Richard' íze intenzív, a klasszikus áfonya-fanyarság mellett kellemesen gyümölcsös, különösen, ha hagyjuk teljesen beérni a napon. Feldolgozva a savassága harmonikussá válik, így tökéletes alapanyag mártásokhoz sültek mellé, de dzsemnek és szörpnek is kiváló. Mivel korán érik a többi fajtánál, hamarabb juthatunk friss gyümölcshöz, amit süteményekbe, muffinokba vagy reggeli zabkásába keverhetünk. Fagyasztásra is alkalmas, így a téli hónapokra is elraktározhatjuk a vitaminokat. Egészségügyi hatásai kiemelkedőek: az egyik legjobb természetes forrása a húgyúti fertőzések megelőzéséért felelős proantocianidineknek. Magas C-vitamin és antioxidáns tartalma miatt az őszi immunerősítés elengedhetetlen eszköze. Rendszeres fogyasztása támogatja a szív- és érrendszert, valamint segít a gyulladások csökkentésében.
Európában az ezredfordulón vált divatossá; főként Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában népszerű. A termés többségéből ivólét, sűrítményt, aszalványt, vagy gyümölcsteát készítenek. Szárítva a mazsolához hasonlóan használható. Gyógynövény. Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, és antibakteriális hatása miatt a gyulladáshoz vezető bakteriális fertőzések megelőzésére, kezelésére használatos. Sok benne az antioxidáns (antocianidinek, tanninok), ezért az immunrendszert is erősíti.
Hol tudom beszerezni az Early Richard amerikai tőzegáfonyát?
Ha szeretnél biztos forrásból származó, fajtaazonos amerikai tőzegáfonya töveket beszerezni, akkor kukkants be Boldog Gyümi webáruházunkba. Kínálatunk nem állandó, de azért általában vannak amerikai tőzegáfonya növényeink is.
Ha pedig éppen nincsen, akkor sincs ok aggodalomra. Érdemes feliratkozni ránk minden felületen: eladó növényeinket a Fügés ember kertje és növényei facebook oldalon, illetve itt, a weboldalon fogjuk meghirdetni, ezért célszerű lehet a facebook oldalt követni, itt pedig feliratkozni a hírlevélre, hogy biztosan ne maradj le róla, amikor a korlátozott számú növényeinket meghirdetjük. 👍




Megjegyzések
Megjegyzés küldése