Translate

Hamarosan itt a tavasz, irány a kert!

Bár a naptár szerint még nem jött el a tavasz, az időjárás mégis tavaszt idéző már így február közepén. Egyre többet süt a nap, és a hőmérséklet bizony napközben simán eléri a 12-14 fokokat is, ami már elegendő ahhoz, hogy az ember azt érezze, hívogatja a kert.

Ha te is úgy érzed, hogy eljött az ideje gumicsizmát és kesztyűt húzni, akkor nincs veled semmi baj, hiszen kinek nincs már elege a borongós, szürke téli napokból? 😊Jómagam is ezt teszem, sőt, már túl is vagyok az első kerti munkákon, de persze még korántsem vagyok kész az összes teendővel. Ebben a posztban most megpróbálom a saját kertünkön keresztül felsorolni, mik azok a kerti munkálatok, amiket már bátran elkezdhet mindenki. 🤠

A kerti szerszámok, eszközök karbantartása

Mire a kerti szezon véget ér az ősz végi tennivalókkal, már pont elegünk szokott lenni a háztáji munkákból, ezért bizony előfordulhat, hogy nem fordítottunk kellő figyelmet a kertben használt eszközök állapotára. Most mielőtt még beütne az igazi kertészeti szezon, érdemes átnézni a szerszámokat, gépeket, és ha megkívánják a törődést, akkor foglalkozni velük. Az esetleg hibás eszközöket javítsuk meg, vagy cseréljük le őket. A gépeket tisztítsuk meg, zsírozzuk, olajozzuk meg őket, hogy biztosan ne hagyjanak minket cserben, amikor éppen szükség van rá.

Én ilyenkor mindig átnézem a fűnyírót, fűkaszát, láncfűrészt, sőt! Mivel kreatív blogról van szó, nem csak kertészeti témákról, itt jegyezném meg a barkácsgépek karbantartását is, csak egy fél mondat erejéig. Ha van öntözőrendszerünk, akkor most van az ideje annak is, hogy átnézzük, minden rendben van-e vele. Be még nem szabad üzemelni, de átnézni már most érdemes. 😊

A szükséges metszések megejtése

Amikor az időjárás elkezd melegedni, érdemes elővenni a metszőollót is. El lehet kezdeni megmetszeni a bogyósokat és a szőlőt is már ilyenkor, de én már bele szoktam kezdeni a gyümölcsfák metszésébe is, hiszen a legtöbb gyümölcsfa metszhető már ilyenkor. A kajszi és őszibarack fákat azonban érdemes úgynevezett piros bimbós állapotban, közetlenül a rügypattanás előtt metszeni. Ne feledjük el azt sem, hogy a diót nem tavasszal, hanem nyáron metsszük, mert ilyenkor nagyon durván be tud indulni a dió nedvkeringése, és nem szárad be rendesen a vágási felület, aminek következtében a fa nagyon legyengülhet.

Ugyanakkor a bogyósok metszésére ez kimondottan alkalmas időpont már, én azokkal szoktam kezdeni. Rengeteg kétszer termő málna fajtám van, azokat ilyenkor szoktam nagyjából 1-1.2 méteres magasságra vosszavágni, valamint eltávolítani a két évesnél idősebb, már ehalt töveket. Ilyenkor metszem meg a ribizliket és az egreseket is, de a füge metszésével még várni szoktam a tavaszi fagyok elmúltáig. Mellékesen jegyzem meg, hogy a füge metszése egyébként egy igen vitatott téma. Erről a Fügés emberen írtam is már cikket, amiben elmagyarázom a saját álláspontomat a témában.

És ha már szóba kerültek a bogyósok, akkor el kell mondjam azt is, hogy most van itt az ideje a túlburjánzott málnatövek megritkításának. Sokszor törnek elő sarjak a bokor tövétől akár egy-másfél méteres távolságban is. Ezeket gyökerekkel együtt kiforgatva ilyenkor lehetséges máshova átültetni, vagy elajándékozni ismerősöknek. Ha ezt most végezzük el, szinte 100%-os arányban maradnak meg a leválasztott, és átültetett tövek. 😎Amennyiben vannak olyan bogyósaink, amelyekről kiderült, hogy nem a megfelelő helyre ültettük őket, annak is most van itt az ideje, hogy a lehető legnagyobb földlabdával felszedjük őket, és átültessük. Így van ez a rossz helyen lévő korosabb, idősebb fügebokrok átültetésével is.

Ami még nagyon fontos, és némiképp a metszés témaköréhez tartozik, az az előző évről fent hagyott, mumifikálódott gyümölcsmaradványok, és az esetlegesen elhalt, elszáradt ágrészek eltávolítása. Ez nagyon fontos lépés, ha egészséges gyümölcsfákat akarunk. Így akkor is nézzük át a növényeinket, ha egyébként metszeni nem tervezzük őket.

Lemosó permetezés, ha már elég meleg az idő

A szakmai előírások szerint a lemosó permetezés megfelelő ideje a rügypattanás előtti napok. Mivel azonban ez különböző időpontokra eshet növényfajtánként, így én azt mondom, általánosságban igazítsuk azokhoz a növényeinkhez az időpontot, amelyek nagyjából egy időben indulnak meg. A február vége-március eleje már nagyjából jó szokott lenni. A másik fontos dolog, hogy legalább +5 fok lell ahhoz, hogy a lemosó permetezés elvégezhető legyen, de hatásának kifejtéséhez legalább +10 celsius fok szükséges. Én megmondom őszintén, nem nagyon szoktam lemosó permetezni a kertemben, mert amennyire csak lehetséges, próbálom minimalizálni a kemikáliák használatát. Sajnos olyan helyen, ahol a környéken mindenki fújja a permetszert, nem nagyon lehet teljesen mellőzni a vegyszereket, de a minimalizálásra törekedni azért nem rossz dolog.

Így én nem szoktam lemosó permetezni sem tavasszal, sem ősszel. Első permetezéseket elvirágzás után szoktam megejteni, mert akkor sajnos muszáj. Ezt azonban adott fajtánként külön-külön teszem meg. Ekkor alkalmazok felszívódó rovarölőket, és gombásodás elleni szereket is, majd a szezon további részében csak akkut probléma esetén alkalmazok rovarölő szereket. Nekem ez bevált, gyönyörű szép, egészséges gyümölcsök teremnek a kertemben mind a bogyósokon, mind pedig a csonthéjasokon. 😊

Tavaszi ültetések megkezdése

A kertészetek egy része már márciustól elkezdi kiszállítani a korábban előrendelt gyümölcsfákat, bokrokat. Ha ilyeneket várunk a postával, akkor ideje nekiállni az előkészületeknek, mert akadnak olyan kertészetek is, amelyek nem várnak márciusig a postázással. Nekem a napokban érkezett meg három szabadgyökerű fügém két szintén szabadgyökerű fekete berkenye társaságában. A fügéket még ezen a hétvégén ki is ültetem a Farmosi füge-fajtagyűjteményembe, így újabb három fajtával gyarapodott a fajtalistám. 🤠

Ha vannak még az ősszel érkezett, de ki nem ültetett konténeres növényeink, amelyeket védett helyen teleltettünk át, azok kiültetésének is eljött az ideje lassan, ha nem túl fagyérzékenyek. Készüljünk tehát a tél végi, tavaszi ültetések megkezdéséhez.

Ágyások, magaságyások karbantartása, gyomlálása, mulcs és komposzt pótlása

A jó idő megjöttével elérkezett az idő arra is, hogy az ágyásainkat, magaságyásainkat rendbetegyük. Az esetlegesen elszaporodott gyomokat szedjük ki, a talajt pedig lazítsuk fel. Ha mulcsolva volt az ágyás, akkor érdemes a mulcsolást is cserélni, vagy legalább pótolni a hiányzó részeken. Ha van érett komposztunk, akkor azt még a mulcsolás előtt terítsük el az ágyásokban, amjd forgassuk a talajba. Ezt követően mulcsoljunk. Növényeink meg fogják hálálni a gondoskodást.

Ezek a munkák, ha alaposak vagyunk február végéig szinte biztosan kitartanak, és akkor még nem beszéltem arról, hogy egyes növények esetében itt az ideje a palántázás megkezdésének is. Erről majd talán egy külön posztban fogok írni, most legyen elég ennyi a kerti munkából. 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kép

Homokozó készítése házilag örökélet +1 év időtartamra...

Amikor végre beköltöztünk álmaink kertes házába, egy valamiről tudtam biztosan, hogy muszáj lesz a kertbe. Egy homokozó. Lévén, hogy három kicsi gyermekünk van, nem létezhetünk homokozó nélkül. Első gondolatunk az volt, hogy veszünk egyet, amit kiszállítanak, aztán csak össze kell szerelni otthon. Szét is néztem az interneten, de mindhiába. Vagy nagyon kicsik voltak, vagy nagyon silány anyagból készültek (néhány vékony deszka) , vagy ha olyat láttam, ami megfelől méretű és minőségű volt, akkor az egy komplett rönkfa játszótér volt. De mi csak egy homokozót szerettünk volna. Ekkor döntöttem úgy, hogy majd én magam barkácsolok egyet, hiszen nem áll anyira tőlem távol az ilyesmi. Úgy gondoltam, hogy míg a gyermekeink ki nem növik a homokozós korszakot, nem szeretnék még egyet készíteni, így alap volt, hogy erős, időtálló homokozó legyen belőle (ezért a címben a nilván enyhe túlzás) . Méretét tekintve elvárás volt, hogy a három gyerek kényelmesen elférjen benne. Így esett, hogy két métersz
Kép

Hogyan neveljünk szép, egészséges áfonya bokrokat dézsában?

Az áfonya az egyik kedvenc bogyós gyümölcse a családomnak. A feleségem, és a gyermekeim is imádják. A piacon azonban igen borsos áron lehet áfonyához jutni, amely nem feltétlen a leggazdaságosabb módszer. Főleg, ha öt fős a család. :) Szóval, eldöntöttem, hogy áfonyát fogok termeszteni a kertemben. Na nem sokat, elsőre csak egy tövet vettem, mert azt olvastam, hogy az áfonyát macerás termeszteni. Akkor még az volt a terv, hogy a kertbe ültetek áfonyát. Aztán ahogy egyre jobban utánaolvastam az áfonya igényeinek, világos lett számomra, csak úgy a kertbe nem ültethetem el, mert nem fogja ott tartósan jól érezni magát. Mik az áfonya igényei? Először is, az áfonya a savanyú, nagyon savanyú PH 4,2-5,2 talajt kedveli, ami hazánkban nagyon kevés van, házi kerti környezetben pedig szinte biztos, hogy sehol sincsen. Az, hogy szereti a meleget, a nedves talajz és a párás környezetet még nem is lenne annyira kivitelezhetetlen. Az, hogy igényli a tápanyag utánpótlást, szintén nem nagy nehézség, hi

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 www.kreativkertesz.hu