Kreatív Kertész

Nagyon szép fűves kocsibeálló tartozott a házunkhoz, de volt egy hatalmas baj vele. A tavaszi és őszi esőzések alkalmával igazi sártengerré változott, amin nem volt egyszerű a közlekedés gyalog sem, nem hogy autóval. Ezért eldöntöttük, hogy megcsináljuk, azaz inkább megcsináltatjuk a kocsibeállónkat.

Akikkel beszéltünk róla, mind vagy térkövet, vagy fűrácsot ajánlottak, de mi egyszerű, gyors, tartós és ami mégfontosabb, olcsó megoldást kerestünk. Nem akartunk sem betont, sem térkövet. Így esett, hogy a legegyszerűbb, de ugyanakkor - szerintünk - a legjobb és legidőtállóbb megoldást választottuk, a zúzott követ. Megbeszéltük a helyi tüzéptelep tulajdonosával, hogy kijönnek, és megcsinálják.

Jöttek is, majd egy kanalas munkagéppel nagyjából negyven centi mélységben felszedték a földet a kocsibeállóról, és ebbe a "gödörbe" úgy harminc centi vastagon nagy méretű zúzott követ öntöttek. Ezt egyenletesen elterítették, eligazították, aztán munkagéppel alaposan lejárták, letömörítették. Ez így nagyon egyszerűnek hanzik, de miután nagyjából elhúzták a kanállal a "kavics" tetejét, jött a gereblyés eligazítás. Nos, nem tudom, ki próbált már zúzott követ gereblyézni, de vagy én vagyok nagyon ügyetlen, vagy ez tényleg egy embert próbáló feladat (mert hát én is kivettem a részem a feladatokból azért). Aztán amikor kész lett, és végre kaptam már levegőt is, akkor láttam, hogy úgy néz ki, mint a vasúti sínek közötti terület, csak épp itt nem voltak se sínek, se talpfák.

Ezen a ponton még nehéz volt elképzelni, hogy ebből kocsibeálló lesz. De akkor elment az autó, és hozott egy másik fuvar, az előzőnél jóval finomabb szemű zúzott kő adagot, amit ők csak "ékelőkőnek" neveztek. Ezt több kisebb kupacba leöntötték a tetejére. Ekkor kezdődött újra a gereblyés artista mutatvány, mert őszintén mondom, hogy ezt az apróbb szeműt talán még nehezebb volt gereblyézni. De azért egy-két sörtől szupermenné változva természetesen ezt a feladatot is kipipáltuk. És akkor jött a  lapvibrátor, ami a kocsibeálló szélén pihenve még egészen barátságos kis műszaki szerkezetnek látszott, de amikor beindították, és azzal kellett körbe-körbe járkálni a kocsibeállón, akkor már nem is volt olyan barátságos, ahogy megpróbálta belőlem kirázni a nem létező veseköveimet. De minden céltalannak és végtelennek tűnő kör után egyre szebb és simább lett a beálló, így nagyon lelkesen tologattam, míg végül késznek nem nyilvánítottuk.

Az első igazi zápor pedig megmutatta az előnyeit. A víz úgy folyt el a kövek apró réseiben, mintha nem is esett volna. Aztán a következő évben, amikor a ház felújítására került sor, úgy alakult, hogy mixerbetont kellett hozatnunk. A betonkeverő a maga több tonnás súláyval ráhajtott a kocsibeállóra, de annak az meg sem kottyant. Sőt, szemmel láthatóan még csak be sem nyomódott alatta a "talaj" Szóval jelesre vizsgázott a beálló, ami azóta is tökeletesen helytáll télen, nyárón, esőben, hóban és fagyban is.