A josta (Ribes nigrolaria) egy mindössze néhány évtizede létező növényhibrid, amely a ribiszkefélék (Grossulariaceae) családjába tartozik és a feketeribizli és a köszméte (egres, piszke) keresztezéséből hozták létre. A nemesítés 1922-ben kezdődött a Németországban, Kölnben, a Max Planck Intézetben. Az első keresztezéseket Lorenz végezte, majd dr. Rudolf Bauer fejezte be. Kereskedelmi forgalomba mind a növény szaporítóanyaga, mind maga a gyümölcs csak a hetvenes években került. Érdekes megvizsgálni, melyik „szülőjétől” mit örökölt: a tüskétlen cserje, hosszú hajtásaival inkább a ribizli, mint a köszméte cserjéjére hasonlít. A sötét színű, sima héjú, és szőr nélküli termés hozzávetőleg 3 gramm súlyú.

A teljes érettségeben matt fekete bőre mögött a gyümölcshús zöldes színű és apró magokat tartalmaz. Ízét tekintve mindkét ősére emlékeztet, kellemes ízű, de hiányzik a tipikus feketeribizli íz. A köszméte frissítő savanyúsága mellett az aromája inkább a túlérett köszmétéét idézi. Levelei közepesen nagyok, háromkaréjúak, fényesen zöldek, inkább a köszmétére hasonlítanak, mint a fekete ribiszkére. Vesszői és a rajta lévő rügyek alaktani szempontból a fekete ribiszkéhez állnak közelebb, de a vesszők színezettebbek, a rügyei testesebbek. Virágzása április első harmadában megindul. Sziromlevelei lilás színűek. A bogyók a fekete ribiszkénél nagyobbra, a köszméténél kisebbre nőnek. Július közepére általában beérik. Régen legalábbis így volt, de az utóbbi évtizedek felmelegedésének köszönhetően érése egyre korábbi, nálam például az alföldi Farmoson már teljesen leérett az idei josta termés és már a rikö bogyói is színesednek, pedig még csak június eleje van. Termésmennyiségét tekintve a  bokronkénti termése négy termőév átlagában 3.6 kg.

Szinte mindent „tud”, amit a köszméte és a fekete ribizli: különösen sok C- és B1-, B2-vitamint tartalmaz. Savai jó hatásúak az emésztésre, antioxidánsai erősítik az immunrendszert. Száz grammjában 26-64 mg C vitamint találhatunk. Könnyebben szedhető, mint a köszméte, mert nem tüskések az ágai (bár ugye köszmétéből is vannak ma már tüskemetes fajták, én például csak ilyeneket ültettem a kertembe), és nagyobb bogyói, dúsabb termése miatt egy-egy bokorról sokkal több gyümölcsöt szüretelhetünk, mint a feketeribiszkéről (a josta vesszőinek ízköze rövidebb mint a feketeribiszke anyáé, ezért az egységnyi vesszőhosszra jutó termőrügyszám nagyobb). Fürtjei kettő-öt gömbölyű bogyóból állnak. Sokan azért is szeretik, mert nem olyan savas, mint a köszméte, és nincs meg a feketeribiszkére jellemző „gyógyszeríze”. Persze ma már ez sem egyedülálló tulajdonság, hiszen feketeribiszkéből is vannak kimondottan édes, „gyógyszeríztől” mentes csemege fajták is. Felhasználást tekintve friss fogyasztásra, befőzésre, mélyhűtésre és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas, valamint kitűnő frissítő leves, mártás, gyümölcslé és zselé is készíthető belőle. Frisszen szedett bogyói hűtőszekrényben 4-5 napig állnak el.

Hazánk éghajlata általában megfelelő a termesztéséhez. A faj mindkét szülője északi származású, ennek alapján a téli fagy a gyökérben, a szárrendszerben és a rügyekben sem tesz kárt. Meglehetősen igénytelen, a félárnyékot, a kötöttebb talajokat is jól bírja, valamint nem feltétlenül nagy a vízigénye sem. A josta neve a keresztezett fajok német Johannisbeere, illetve Stachelbeere neveinek összevonásának eredménye.

A jostánál méltánytalanul kevésbbé ismert, de agrárszakemberek által számontartott, hogy magyar nemesítés, keresztezés eredményeképpen magyar fajtaváltozata is van, a rikő, amely nevét a ribiszkeköszméte szó rövidítéséből kapta. A GYDFV Fertődi Állomásán 1964-ben Porpáczy Aladár a Silvergieter fekete ribiszke és a Lady Delamare köszmétefajta keresztezésével 310 magot kapott, amelyekből termékeny fajhibrideket tudott előállítani. Ezek egyike a Rikő. Az én kertemben is van belőle egy példány, és bár ugyanazon két növényfajt kerestezéséből jöttek létre, mégis több paraméterében is különböznek egymástól. A rikő bokra robusztus növekedésű, a virágja pedig méretben mindkét szülőét felülmúlja. Gyümölcse barnásfekete, majd sötétkék színű, fényes. Átlagos terméssúlya 2.5 gramm körül van, így bogyói valamivel kisebbek mint a jostáé, illetve a fürtönkénti bogyószám is csak 2-3 szem. Íze kellemes, bogyói enyhe feketeribiszke illatot árasztanak, és érésideje jó egy-másfél hétel a jostáé után van, így ha mindkét fajtát ültetünk, akkor a szezonja megnyújtható, hiszen gyümölcse mindarra a célra felhasználható, amire a jostáé.

Fontos tehát észben tartani, hogy bár a josta tulajdonképpen magyarul rikö és fordítva, de mégis a kettő két különböző eredetű, de hasonló fajhibrid, amelyből az egyik némt, a másik pedig magyar kutatási munka eredménye.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb posztjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelekre. Nem fogok tömegesen leveleket küldeni, csak a legújabb cikkeinket és a fontos értesítésket fogod megkapni.