Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

Translate

Kép

Homokozó készítése házilag gyorsan és egyszerűen...

A homokozó minden gyermek számára örök sláger. Szeretik kicsik és nagyok egyaránt. A most bemutatásra kerülő homokozót még 2016-ban készítettem. Akkor még nem volt saját házunk, albérletben laktunk Kiskunlacházán egy kertes házban. A fiam akkor már három éves volt, a kislányom abban az évben született, szóval éppen időszerű és aktuális téma volt egy homokozó. A fiam legalábbis nagyon szeretett volna egyet, így hát megígértem neki, hogy készítek egyet. Mivel nem tudtam, meddig lakunk ott, és szinte biztos volt, hogy a homokozót onnan nem fogjuk magunkkal vinni, így egyformán szempont volt az, hogy olcsó legyen, egyszerű legyen, de artós és biztonságos. Ezért úgy döntöttem, agyagának 5x15 cm-es pallót fogok használni, valamint két oldalt lesz egy-egy 2,5x15 cm-es deszka ülőke. Méretét tekintve a 140x160 cm-t választottam, ami pont elegendőnek is tűnt később, mikor már a kislányom is játszott benne, nem csak a fiam. Mélysége két palló élében egymáson, azaz 30 cm. Amikor ez a homokozó kész
Kép

Hogyan neveljünk szép, egészséges áfonya bokrokat dézsában?

Az áfonya az egyik kedvenc bogyós gyümölcse a családomnak. A feleségem, és a gyermekeim is imádják. A piacon azonban igen borsos áron lehet áfonyához jutni, amely nem feltétlen a leggazdaságosabb módszer. Főleg, ha öt fős a család. :) Szóval, eldöntöttem, hogy áfonyát fogok termeszteni a kertemben. Na nem sokat, elsőre csak egy tövet vettem, mert azt olvastam, hogy az áfonyát macerás termeszteni. Akkor még az volt a terv, hogy a kertbe ültetek áfonyát. Aztán ahogy egyre jobban utánaolvastam az áfonya igényeinek, világos lett számomra, csak úgy a kertbe nem ültethetem el, mert nem fogja ott tartósan jól érezni magát. Mik az áfonya igényei? Először is, az áfonya a savanyú, nagyon savanyú PH 4,2-5,2 talajt kedveli, ami hazánkban nagyon kevés van, házi kerti környezetben pedig szinte biztos, hogy sehol sincsen. Az, hogy szereti a meleget, a nedves talajz és a párás környezetet még nem is lenne annyira kivitelezhetetlen. Az, hogy igényli a tápanyag utánpótlást, szintén nem nagy nehézség, hi
Kép

Ribizli ültetése magaságyásba mulcsozással

A kerti járda + magaságyás támfal trilógiában már leírtam, miért és milyen céllal épült ez az objektumegyüttes a kertemben. Írtam arról is, hogy az első két évben folyamatosan tömörödött a föld benne, így szükséges volt a rendszeres utánpótlás. Emiatt csak olyat mertem bele ültetni, ami egy szezonos. Ott termesztettem két évig a szebbnél szebb paradicsomokat és csilipaprikákat. Idénre azonban beállni látszott a talaj szintje, így mindenképpéen valami olyat szerettem volna oda ültetni, ami több évre szól.  Mivel az én drága feleségem, és a három gyermekünk is imádja a ribizlit, így az idei év a málna mellett a ribizlik beszerzéséről és telepítéséről szólt. Több fajta különeges, itthon nem elérhető fajtát rendeltem. Vagyis egy része itthonról van, de a többsége Szlovákiából, Csehországból lett rendelve. De ezekről majd lentebb írok. Szóval, ha már ribizlié volt a főszerep kora tavasszal (a posztot most írom, de valójában az ültetések lezajlottak február vége-március közepe között) , gon
Kép

Ligeti zsálya szaporítása tőosztással

Szeretem a ligeti zsályát , mert annyira gyönyörűséges virágai vannak. A leveleit érintve pedig fantasztikusan aromás illatot áraszt. A méhek és pillangók is szeretik nagyon, így abban a kertben, ahova ligeti zsályát ültetnek, hamar beköltöznek a beporzó rovarok és pillangók. Mindemellett rendkívül keveset kell vele törödni, hiszen szárazságtűrő növény, amely imádja a tűző napot, és a cickafarkhoz hasonlóan ősszel, mikor a zöld részek leszáradnak, talajszinten vissza kell vágni, és kész is. Jövőre újra kihajt. Ilyen növényekből kell sok egy három gyermekes család kertjébe, ezért nagyon megörültem, amikor tavaly június elején jutottam hozzá egy gyökeres tőhöz. Egy teljesen kifejlett tő volt már tele virágokkal, szóval egy kicsivel később kaptam, mint ahogy optimális lett volna az idő a tőosztás ra, de azért nem csüggedtem. Visszavágtam szinte teljesen a zöld részeket és a virágokat egyaránt. Csak szárrészek, és pár apró levél maradt. Ez nagyon drasztikusnak tűnhet elsőre, de nem kell
Kép

Cickafark szaporítása tőosztással

Korábban már bemutattam a cickafark gyógynövényt , ezért most erről külön szót nem ejtenék. Mint ott is leírtam, közel áll a szívemhez ez a növény nagyon, és regóta tervezem beszerzését, de valahogy eddig mindig elmaradt. A minap azonban egy kedves ismerősömtől kaptam egy hatalmas nagy tövet ajándékba. Több éves tőről beszélünk, amelyiknek már a gyökértörzse is jól megvastagodott, szóval amúgyis megérett már a tőosztásra. Egyszerűen fogta, és jó ideje esőtől ázó talajból gyökerestül kihúzta (neki még így is maradt bőven) . Szép méretes volt, már majdnem egy méter magas. Beletettem egy nagy szemetes zsákba, és hazavittem, ahol nekiálltam "feldolgozni". :) A cickafark nagyon jól szaporítható tőosztással . Sőt, mint a növényt bemutató cikkben írtam, ezt amúgyis célszerű 3-4 évente elvégezni. Igaz, hogy a tőosztásos szaporítást inkább ősszel kellene végezni, amikor a növény már kezd visszahúzódni nyugalmi állapotba, vagy pedig még kora tavasszal a kihajtása előtt, de hát én most
Kép

Fűszerkert műanyag vödrökben, avagy a konténeres konyhakert...

Van már fűszerkertem, amit negyvenszer negyvenes zsalukövekből építettem, de rájöttem, hogy az nem jó. Az interneten nagyon sok szép fűszerkert terv és ötlet fellelhető, és valóban, ha az ember rájuk néz, némelyiken csak ámul és bámul, annyira szépek. Szépek, mikor frissen van beültetve fűszernövényekkel. Azt azonban szinte sehol sem említik, hogy bizony több fűszernövény is elég invazív, agresszíven terjeszkedő faj, amit ha csak úgy szabadon ültetünk be egy másik fűszernövény mellé, mindegy milyen távolságra ültetjük tőle, az bizony előbb vagy utóbb úgyis elfoglalja a teljes ágyást, és csak folyamatos, aprólékos és keserves munka árán lehet ezt a folyamatot lassítani. Igen, lassítani, mert megállítani nem nagyon lehet. Ilyen növények például a menta félék, és a citromfű is. A gyökerük a talaj felszíne alatt vízszintesen méterekre is eljut, majd pát centinként hajt kifelé. Ha pedig egy menta ágacska lehajlik, és talajt ér, igen rövid idő alatt gyökeret járulékos gyökeret fejleszt, és
Kép

Kerti út készítése magaságyás támfallal 3. rész: magaságyás feltöltése

Elérkeztünk a Kerti út készítése magaságyás támfallal trilógia befejező részéhez. :-) Ha valakit érdekelnek az előzmények, akkor az első rész a tizenkilenc méter hosszú régi járda elbontásáról, majd az azt követően megépítésre kerülő új járda történetét meséli el. A második rész pedig a járdát megtámasztó, két részből álló magaságyás megépítését mutatja be. A harmadik, és egyben befejező részben (igen, ebben itt, amit éppen olvasol) már a kész magaságyás több évre tápanyaggal ellátott módon történő feltöltéséről szól. Nagyjából az elkészültét követően két héttel nekiálltam a magaságyás feltöltésének. Ehhez először geotextilből vágtam kicsit szélesebb és kicsit hosszabb csíkokat, mint a magaságyások belső mérete. A geotextilt az egyik barkácsáruházban vettem még amikor a gyerekeknek készítettem a homokozót . Egy méter széles és tíz méter hosszú volt. Mivel jó árban volt, több tekercset is vettem, hogy jó lesz az még valamire, hiszen egy kertes házban szinte mindig minden jó lehet még
Kép

Homokozó készítése házilag örökélet +1 év időtartamra...

Amikor végre beköltöztünk álmaink kertes házába, egy valamiről tudtam biztosan, hogy muszáj lesz a kertbe. Egy homokozó. Lévén, hogy három kicsi gyermekünk van, nem létezhetünk homokozó nélkül. Első gondolatunk az volt, hogy veszünk egyet, amit kiszállítanak, aztán csak össze kell szerelni otthon. Szét is néztem az interneten, de mindhiába. Vagy nagyon kicsik voltak, vagy nagyon silány anyagból készültek (néhány vékony deszka) , vagy ha olyat láttam, ami megfelől méretű és minőségű volt, akkor az egy komplett rönkfa játszótér volt. De mi csak egy homokozót szerettünk volna. Ekkor döntöttem úgy, hogy majd én magam barkácsolok egyet, hiszen nem áll anyira tőlem távol az ilyesmi. Úgy gondoltam, hogy míg a gyermekeink ki nem növik a homokozós korszakot, nem szeretnék még egyet készíteni, így alap volt, hogy erős, időtálló homokozó legyen belőle (ezért a címben a nilván enyhe túlzás) . Méretét tekintve elvárás volt, hogy a három gyerek kényelmesen elférjen benne. Így esett, hogy két métersz
Kép

Közönséges cickafark, a csodálatos gyógynövény.

Szeretem azokat a növényeket, amelyek egyszerre több érzékszervemet is képesek elkápráztatni. A közönséges cickafark is egy ilyen növény. Amellett, hogy régóta ismert gyógynövény, ráadásul még csodálatosan impozáns a látványa is. Ha pedig leveleit kicsit megdörzsöli az ember, akkor fantasztikus illatot áraszt magából. Én nagyon szeretem a cickafarkot. A cickafark egy Európában és Ázsiában őshonos, a fészkesvirágzatúak családjába tartoző évelő növény, melynek gondozása rendkívül egyszerű feladat, még a kezdő kertészek számára is. Néhány fontos, de lényeges szabály betartásával bárkinek sikerülhet a kertjében megtelepítenie a cickafarkot. A Közönséges cickafark (Achillea millefolium) Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában őshonos és a legtöbb napsütötte területet meghódította már. Népszerűségét annak köszönheti, hogy nagyon szép, ellenálló, szárazságtűrő növény, és bevonzza a pillangókat, a méheket és az egyéb hasznos rovarokat a kertünkbe. Páfrányszerű levelekkel, hatalmas virágfejekk
Kép

Kerti út készítése magaságyás támfallal 2. rész: magaságyás építése

Az előző részben ( Kerti út készítése magaságyás támfallal 1. rész: kerti út elkészítése ) leírtam, hogyan bontottam el a régi járdát, és a támasztékául is szolgáló kerítést. Hogy csak pár szóban ismételjem önmagam (akit bővebben érdekel, olvassa el az előző részt is) , a kertünket egy tizenkilenc méter hosszú járda választja ketté, ami a házunkat köti össze a melléképülettel. A járda két oldalán különbözik a talajszint magassága, így a járda a nem megfelelő támaszték miatt idővel megsülyedt. Ezt a "komplexumot" bontottam el, és gondoltam újra egy járda, és az azt megtámasztó zsalukőből épült magaságyás viziójában. Az első részben a bontásról és a járda újjáépítéséről írtam, ebben a részben pedig a magaságyás megvalósulását szeretném írásba foglalni... Miután a járda zsaluzatát elbontottam pár nap után, szinte azonnal nekikezdtem a járda melletti rész talajmunkájának. Amennyire tudtam, megtisztítottam a területet, valamint kivágtam a talaj szintjén a járda mellett magányosa

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 www.kreativkertesz.hu