Translate

Birsalma sarjakból gyönyörű birsfák...

Szakmámat tekintve igazából nem sok közöm van a  kertészethez. Minden, amit tudok a kertészkedésről és a növényekről, az egyrész a felmenőimnek köszönhetőek, hiszen vidéki gyökerekkel rendelkezem. Gyermekkoromban is nagyon sokat jártunk le a rokonokhoz. És bár született pesti gyerek vagyok, ennek ellenére sikerült gyermekkorom nagy részét kertes házban leélni, így mindig kertközelben voltam. Nagyon hamar megszerettem a kertészkedést, és a növényekkel való foglalkozást, ami mindmáig elkísért utamon. Ehhez rengeteget tanultam hozzá szakkönyvekből, és internetes szakmai anyagokból, így már elmondhatom, hogy jól boldogulok a kerti teendőkkel...

Kicsit hosszúra nyúlt bevezetőm után bele is csapnék a jelen poszt témájának közepébe, ami nem más, mint a birs gyökérsarjakkal való szaporítása. Őszinte leszek, nem tudtam, hogy ez ennyire lehetséges. Nyilván szinte mindent lehet tőosztással, gyökérsarjakkal szaporítani, aminek van már elegendő gyökere. De én négy évvel ezelőtt (még 2018 őszén) kettő darab birs sarjat kaptam az egyik kedves szomszédomtól. Méghozzá nem is akármilyeneket! Sajnálom, hogy akkor nem fotóztam le, nem gondoltam, hogy egyszer erről blogot írok majd. Sőt! Azt sem gondoltam, hogy nem hogy egy, de mindkettő birs megmarad.

Ugyanis nem a szokványos gyökérsarjat kaptam, aminek van egy kis vékonyka törzse, és fejlett gyökérzete rengeteg apró, vékony gyökérkével, és hajszálgyökerekkel. Ha ilyet kaptam volna, nem lennék meglepve, hogy megmaradt. Én azonban egy valamikor magról nőtt birsalma bokor mellől nagyjából másfél méterrel felszedett sarjat kaptam. Amikor a szomszéddal elkezdtük kiásni, nem tudtuk még, mit találunk a föld alatt. Egy majdnem férfi csukló vastagságú fő gyökérből feltörö két hajtás volt. Ismétlem! Férfi csukló vastagságú fő gyökérből feltörő hajtások. Mondtam is a szomszédnak, hogy szerintem ezt hagyjuk. A fő gyökereken a hajtások körül sehol egy mellék gyökér, hajszálgyökér is épp csak pár darab volt látható. Mondtam, ez úgysem maradna meg! De a szomszédom bíztatott, hogy vágjuk csak le baltával, neki úgyis útban vannak ezek a sarjak. Ha megmarad, szerencsém van, ha nem, majd keres nekem másikat. 😊

Hát jól elvágtuk baltával, én meg hazavittem a két, akkor már 160 centi körüli kis fácskát egy gyökércsonkkal a tövükön. Elültettem őket, és vártam a csodát. Az hozzá tartozik a történethez, hogy október végén, november elején lettek valamikor kiásva, és nálam elültetve, tehát tulajdonképpen a legjobb időben. Ennek ellenére én azt hittem – mint fentebb már írtam –, hogy ezekből nem lesz semmi. Nagy meglepetésemre azonban következő tavasszal kihajtottak, és még virágoztak is. Persze a virágzást nem kísérte a termések kötődése, mert ahhoz gyengécskék voltak, de jó jel volt minden esetre. Tavaly, azaz 2022 őszén már a két fácskán együttvéve volt nagyjából négy kilogramm birsalma, ami sajnos kukacos lett, mert nem permeteztem rovarölő szerekkel.

Birsalmás receptajánló az Ezt fald fel! gasztroblogból:

De a tanulságot levontam: ha egy növény élni akar, akkor élni fog. Ez a két birsfácska pedig nagyon élni akart, mert a 2022-es brutálisan aszályos nyarat is túlélte öntözés nélkül, és mint írtam, még termett is. Ezért, bár az eredeti szándékom az volt, hogy csak egyet tartok majd meg a kettőből, ha mindkettő megered, mégis megtartom mind a kettőt, hiszen nagyon élni akarnak! Amúgy is szeretjük a birsalmát, mert a gyermekeim nagy kedvence a birsalmasajt, a birsalmakompót. Én pedig a hideg téli estéken szívesen kortyolgatok egy kis birsalmabort vagy birsalmalikőrt.

És innentől tudni fogom, hogy a birsalma nagyon jól szaporítható... 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kép

Homokozó készítése házilag örökélet +1 év időtartamra...

Amikor végre beköltöztünk álmaink kertes házába, egy valamiről tudtam biztosan, hogy muszáj lesz a kertbe. Egy homokozó. Lévén, hogy három kicsi gyermekünk van, nem létezhetünk homokozó nélkül. Első gondolatunk az volt, hogy veszünk egyet, amit kiszállítanak, aztán csak össze kell szerelni otthon. Szét is néztem az interneten, de mindhiába. Vagy nagyon kicsik voltak, vagy nagyon silány anyagból készültek (néhány vékony deszka) , vagy ha olyat láttam, ami megfelől méretű és minőségű volt, akkor az egy komplett rönkfa játszótér volt. De mi csak egy homokozót szerettünk volna. Ekkor döntöttem úgy, hogy majd én magam barkácsolok egyet, hiszen nem áll anyira tőlem távol az ilyesmi. Úgy gondoltam, hogy míg a gyermekeink ki nem növik a homokozós korszakot, nem szeretnék még egyet készíteni, így alap volt, hogy erős, időtálló homokozó legyen belőle (ezért a címben a nilván enyhe túlzás) . Méretét tekintve elvárás volt, hogy a három gyerek kényelmesen elférjen benne. Így esett, hogy két métersz
Kép

Kocsibeálló zúzottkőből

Nagyon szép fűves kocsibeálló tartozott a házunkhoz, de volt egy hatalmas baj vele. A tavaszi és őszi esőzések alkalmával igazi sártengerré változott, amin nem volt egyszerű a közlekedés gyalog sem, nem hogy autóval. Ezért eldöntöttük, hogy megcsináljuk, azaz inkább megcsináltatjuk a kocsibeállónkat. Akikkel beszéltünk róla, mind vagy térkövet, vagy fűrácsot ajánlottak, de mi egyszerű, gyors, tartós és ami mégfontosabb, olcsó megoldást kerestünk. Nem akartunk sem betont, sem térkövet. Így esett, hogy a legegyszerűbb, de ugyanakkor - szerintünk - a legjobb és legidőtállóbb megoldást választottuk, a zúzott követ. Megbeszéltük a helyi tüzéptelep tulajdonosával, hogy kijönnek, és megcsinálják. Jöttek is, majd egy kanalas munkagéppel nagyjából negyven centi mélységben felszedték a földet a kocsibeállóról, és ebbe a "gödörbe" úgy harminc centi vastagon nagy méretű zúzott követ öntöttek. Ezt egyenletesen elterítették, eligazították, aztán munkagéppel alaposan lejárták, letömörítetté

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 www.kreativkertesz.hu